Tudósítás az Emlékhelyek Napja – Ünnepi Istentisztelet és megemlékezésről
„Boldog az az ember, aki a kísértésben helytáll, mert miután kiállja a próbát, megkapja az élet koszorúját, amelyet az Úr azoknak ígért, akik őt szeretik.” (Jakab 1,12)
2018. május 12-én ünnepi istentisztelet keretében emlékeztünk Károlyi Gáspárra, Szenczi Molnár Albertre, Mantskovit Bálintra, valamint Rákóczi Zsigmondra, akik halhatatlanná tették településünk nevét.
A közös megemlékezés fővédnöke Török Dezső, a B-A-Z Megyei Közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő volt. Az ünnepi istentiszteleten Dr. Fodor Ferenc, a Sárospataki Református Teológia Akadémia professzora hirdetett igét.
Emléknapunkat jelenlétével megtisztelte Dr. Pecsuk Ottó, a Magyar Bibliatársulat főtitkára, Nagy-Baló Csaba, a Sárospataki Református Kollégium Gimnáziumának Igazgatója, Dr. Fodorné Dr. Nagy Sarolta, a Sárospataki Református Teológia Akadémia tanára, valamint a helyi Önkormányzat képviseletében
dr. Szegedi Szabolcs alpolgármester, Urbán Józsefné képviselő. A Roma Kisebbségi Önkormányzat részéről Galyas Gábor és Mata József. Hálával köszönjük az ünnepi műsort Nagy Csaba tárogató művésznek, a Sárospataki Református Teológia és Gimnázium közös énekkarának, Nyéky Miklós orgonaművésznek, a Vizsolyi Hagyományőrző Énekkarnak és Fehér Marianna konfirmandusnak.
Köszönet a jelenlevőknek és mindazoknak, akik az ünnep előkészítésében, lebonyolításában részt vállaltak.
Kovács Zsolt Levente lelkipásztor