Szoboravatás és reformációs emlékünnepség Vizsolyban

Istennek kell inkább engedelmeskednünk, mint az embereknek.” Apcsel 5,29 A reformáció bátorságáról, az üdvösség veszélyeket is vállaló elfogadásáról szólt a 2017. szept. 24-én megrendezett reformációs emlékünnepség a vizsolyi református gyülekezetben, melynek során Zán Fábián Sándor Kárpátaljai Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét a filippi börtönőr történetét, és kegyelem megrendítő erejét (Apcsel 16,30) feltáró prédikációjában. Ez alkalommal ünnepélyesen felavatták Mantskovit Bálint nyomdászmester emlékszobrát a templomkertben. A reformáció jelentőségéről Dr. Hörcsik Richárd debreceni egyháztörténész professzor és választókerületünk

parlamenti képviselője tartott előadást, a Magyar Országgyűlés képviseletében pedig Dr. Aáry-Tamás Lajos oktatásügyi biztos úr beszélt, „A reformáció hatása az oktatásügyre” – címmel. Mint kifejtette ma is megtanít bennünket a reformáció arra, hogy az oktatás vonatkozásában is az eredeti tiszta forrásokhoz térjünk vissza és a leglényegesebb kérdéseket tegyük fel, ahelyett, hogy részletkérdésekben vesznénk el. Mégpedig ma a 21. században azt lenne a legfontosabb ismét tisztáznunk, hogy miért oktatunk-nevelünk, milyen alapvető céljaink vannak, amik gyermekeink boldogulását szolgálják, és hogy a keresztény hitünk és bibliánk milyen fontos iránytű lehet ma is a helyes célok megtalálásában.

reformációs emlékünnepség
reformációs emlékünnepség
reformációs emlékünnepség

A szentírás megszületése a korabeli Habsburg császár cenzurális engedélye nélkül, nagy veszélyek vállalása közepette művészi, de egyszersmind hősies áldozatvállalás révén volt csak megvalósítható Mantskovit Bálint nyomdászmesternek. A reformáció egyik legfontosabb célkitűzése vált így valóra Károli Gáspár bibliafordító- és Mantskovit Bálint kiadói munkásságával. A magyar nyelvű Szentírás, Isten igéje jelentős és örök érvényű nyomot hagyott nemzetünk életén, anyanyelvünkön, és nem utolsó sorban református egyházunk lelkiségén. A hálás utódok nevében Mankovits Tamás és a szobor alkotóművésze Kozma Péter emlékezett meg. Istené legyen a dicsőség életünket és egyházunkat kegyelmesen megújító Igéjéért!

2017-09-26T13:09:29+00:00
"...és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének."
Jak 5,16
A koronavírus járvány miatt a Vizsolyi Biblia Emlékhelyünk látogathatósága szünetel, Látogatóközpontunk bizonytalan ideig zárva tart.

Az újranyitásról a járvány alakulásától függően adunk később tájékoztatást. Ugyanakkor szeretettel kérjük keresztény testvéreinket, hogy a járványügyi higiéniai intézkedések betartásával próbáljunk gátat szabni a kórokozók terjedésének, valamint böjti könyörgéssel imádkozzunk e nehéz és próbatételes időszak mielőbbi megszűnéséért.
Mégis békességgel:
Vizsolyi Református Egyházközség
"...és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének."
Jak 5,16
A koronavírus járvány miatt a Vizsolyi Biblia Emlékhelyünk látogathatósága szünetel, Látogatóközpontunk bizonytalan ideig zárva tart.
Az újranyitásról a járvány alakulásától függően adunk később tájékoztatást. Ugyanakkor szeretettel kérjük keresztény testvéreinket, hogy a járványügyi higiéniai intézkedések betartásával próbáljunk gátat szabni a kórokozók terjedésének, valamint böjti könyörgéssel imádkozzunk e nehéz és próbatételes időszak mielőbbi megszűnéséért. Mégis békességgel:

Vizsolyi Református Egyházközség