Történelmi Emlékhely avató ünnepség Vizsolyon!

A Vizsolyi Református Egyházközség 2017. július 21-én hálaadó istentisztelet keretében ünnepelte idén a Vizsolyi Biblia kinyomtatásának eseményét, mely a reformáció 500. évfordulóján különleges aktualitással bír. Ez alkalommal Magyarország Kormánya Történelmi Emlékhely minősítéssel erősítette meg a gyülekezet Árpád-kori templomát,

mely a templomkertben található Mantskovit Múzeummal együtt ismét jelentős nemzeti zarándokhelyszínné vált. Avató beszédében Czibere Károly (EMMI) államtitkár úr hangsúlyozta, a Szentírás életünk számára tápláló kútforrás, mely az egész nemzetünk számára lett templomunkban Történelmi Emlékhelyként megjelölve a lelki szomjúság ellenszereként.

Kovács Ákos a Nemzeti Örökség Intézete képviselője és Baksy Mária az Abaúji Református Egyházmegye esperes asszonya államtitkár úrral közösen leplezte le a templomkertben felállított emlékoszlopot. Kovács Zsolt Levente lelkipásztor a gyülekezet közösségének hitvallását tolmácsolva kifejtette: „A reformációs igehirdetés anyanyelvi élménye nélkül ma kevésbé értenénk és éreznénk, hogy az Úr szövetségesei vagyunk, győztes nép, mely hittel és igével harcolhat az ördögi káosz destruktív hatalmával szemben az élet megannyi területén. Csodásan cselekvő, nagyhatalmú és az ígéret földjére elvezető Istenünk van, aki ezt a helyszínt is képes volt különleges kegyelmével megajándékozni. Magyar népünk itt Vizsolyban az első nemzeti bibliakiadásunkra pillantva, nem csupán egy műkincskönyvet talál, hanem a csodásan működő és megtartó Isten szövetségébe kapaszkodhat bele tekintete”.

A reformáció kálvinista szellemi hatásait Boza Kristóf egyháztörténész és sáregresi lelkipásztor ismertette, melynek során leleplezésre került Kálvin János mellszobra, melyet Babusa János szobrászművész alkotott, s melynek adományozásában részt vett Dr. Nagy Piroska és Millisits Máté tiszteletbeli egyháztagok. Orgonán Nyéki Miklós, tárogatón Czentnár Ferenc működött közre Nyitrai Barbara szavalatán keresztül Áprily Lajos: Kálvin, valamint Reményik Sándor: Fordító című verseit hallhattuk. A vizsolyi kórus Istent dicsőítő dicséretekkel emelte ünnepségünk fényét.

2017-07-24T09:15:02+00:00
"...és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének."
Jak 5,16
A koronavírus járvány miatt a Vizsolyi Biblia Emlékhelyünk látogathatósága szünetel, Látogatóközpontunk bizonytalan ideig zárva tart.

Az újranyitásról a járvány alakulásától függően adunk később tájékoztatást. Ugyanakkor szeretettel kérjük keresztény testvéreinket, hogy a járványügyi higiéniai intézkedések betartásával próbáljunk gátat szabni a kórokozók terjedésének, valamint böjti könyörgéssel imádkozzunk e nehéz és próbatételes időszak mielőbbi megszűnéséért.
Mégis békességgel:
Vizsolyi Református Egyházközség
"...és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének."
Jak 5,16
A koronavírus járvány miatt a Vizsolyi Biblia Emlékhelyünk látogathatósága szünetel, Látogatóközpontunk bizonytalan ideig zárva tart.
Az újranyitásról a járvány alakulásától függően adunk később tájékoztatást. Ugyanakkor szeretettel kérjük keresztény testvéreinket, hogy a járványügyi higiéniai intézkedések betartásával próbáljunk gátat szabni a kórokozók terjedésének, valamint böjti könyörgéssel imádkozzunk e nehéz és próbatételes időszak mielőbbi megszűnéséért. Mégis békességgel:

Vizsolyi Református Egyházközség