Az idézett mikeási prófécia egy kicsiny, jelentéktelen településnek a sorsáról beszél évszázadokkal Jézus Krisztus születési ideje előtt. Ez egy marginális, perifériára szorult, mondhatni: „Isten háta megetti helynek” szánt vigasztaló ígéret. Arról szól, hogy Isten tervei, értékrendje, gyakran szembe megy az aktuális világi trendekkel. Ő értéknek tartja azokat a helyeket, vidékeket, kis községeket, vagy éppen lenézett emberi sorsokat, amiket a sikeresek, hatalmasak és erősek már leírtak. Isten a kicsinyeket is számon tartja. Sőt a Nagy Király belőle származik majd! Fontosságuk nem emberi megítéléseken, hanem Isten kegyelmi döntésein alapszik.

Az efratai Betlehem, Izrael legnagyobb történelmi királyának Dávidnak lett a szülőhelye, majd egy évezreddel később, Dávid sarjának, a messiás királynak, Isten testet öltött Igéjének (Jn 1,1), Jézus Krisztusnak a születési helye lett. Bár kis falu volt Jézus idejében, Isten tervei e kicsiny emberi kereteket szétfeszítették és felülírták. A betlehemi mezőn lakó pásztorok láthatták a mennyei világ örömét, az angyalok dicsőítő kórusát (Lk 2,8); Betlehem fölött állapodott meg a csillag, mely távoli vidékek napkeleti bölcseit vezérelte, hogy a világ megváltója előtt hódoljanak (Mt 2). Krisztus Urunk első mártírjai, Heródes király gyilkos indulatainak áldozatai is a „betlehemi aprószentek” lettek (Mt 2). Betlehem bár kicsiny és jelentéktelen hely volt, Isten akaratából lett a kereszténység különleges helyszíne. Bár sosem lett olyan fontos keresztény helyszín, mint Jeruzsálem, vagy Róma, jelentősége mégis egészen páratlan lett! Itt látható ma a legrégebbi keresztény székesegyház a világon, mely oltalmat nyújt a születés helyének, a barlang-istállónak. Erről a helyről emlékezik meg a keresztény világ minden karácsonykor. És nem utolsó sorban ez a település nőtte ki magát egy olyan fontos zarándokhelyszínné a Szent Földön, mely a maga százezer lakosával, ma már a palesztin állam legfontosabb és legnépesebb települése is egyben. Egy sorstalansággal küzdő nép életében a reménység szigete, a „kenyér-háza”.

Mit jelent Vizsoly, mint „Református Betlehem”? Elsősorban arra utal, ami a reformáció egyik legdöntőbb eseménye, hogy mindenfelé a világon megerősödik a nemzeti nyelvű keresztény hitélet, megszületnek a Szentírás nemzeti nyelvű fordításai. Krisztust a saját nyelvünkön ismerhetjük meg! Ebből tudott hatalmas erővel fejlődni sok európai nemzet kultúrája, tudománya, irodalmi nyelve. Ez az esemény nekünk magyaroknak a Vizsolyi Bibliához, és Vizsolyhoz kötődik. Ez, nekünk itt Abaújban, a Zempléni hegyek mögé rejtve, kis falusi életünkben egy különleges élményt ajándékoz. Mert mi nem vagyunk fontosak, nem vagyunk erősek, nem vagyunk tehetősek. De számunkra Isten különleges kegyelme, hogy az ige, Isten kijelentésének dokumentuma, az első teljes, magyar nyelvű Szentírás itt látott napvilágot 1590-ben. Isten különleges döntései köteleznek minket különleges helytállásra. Hogy legyünk terjesztői az igének, őrállói – trianoni határokat is felülírva – a magyar nyelvnek, hitéleti kultúránknak, bátorítói és ösztönzői nemzeti identitásunknak. A kicsiny lét, Isten tenyerén, gyakran nagy dolgokra sarkall. Ez lehet ma is Vizsoly hiteles, református üzenete. Nem szükséges nagynak lenni. Nagy és hatalmas az Isten, aki bennünket „kicsinyeit” is tud nagy dolgokban használni. Debrecen, a kálvinista Róma: a legnagyobb református püspökség székhelye. Budapest: a nemzet fővárosa, a református zsinat székhelye. Vizsoly a „református Betlehem”, a magyar Biblia bölcsője: reméljük sokak lelki-éhsége számára lehetünk a „Kenyér”–háza.

Kovács Zsolt Levente
vizsolyi lelkipásztor