Turizmus 2017-06-26T14:52:49+00:00

Turizmus

Tekintse meg a magyar történelem egyik legbecsesebb műkincsét

turizmus

A belépő tartalmazza a Látogatóközpont valamennyi szolgáltatását: tárlatvezetéssel egybekötött látogatást a templomban, az eredeti Vizsolyi Biblia bemutatását, freskókincseink ismertetését, valamint a Manstkovit Nyomdatörténeti múzeum két kiállítását interaktív biblianyomdászattal egybekötve. Bibliás Könyvesházunk történelmi kisfilmet mutat be vendégeinknek, lehetőség van témába vágó irodalom beszerzésére, és elmélyülésére.

Mantskovit Bálint Könyvesház

E ház eredetileg a református egyházközség Klebersberg Kunó oktatási miniszter idején épített felekezeti általános iskolája volt. Az istenismeret, a kultúra, az oktatás és a nevelés áldott helyszíne a vizsolyi reformátusság életében. A kommunizmus évtizedeiben államosították, és a falu állami iskolája, majd óvodája lett. Sok mai vizsolyi felnőtt még e falak között tanult. A rendszerváltás során az egyházközség az épületet visszakapta és Károli Gáspár Ifjúsági Tábor néven gyermekek evangéliumi táboroztatását szervezte meg benne. Miután leamortizálódott és komoly állagromlás következett be, – ami ellehetetlenítette a táboroztatást – funkció nélkül és üresen állt ez az épület várva egy boldogabb korszak új küldetését.

Közösségünk 2013-2014. év során álmodott új küldetést e helyiségnek bibliás könyvesház formájában, egyszersmind idegenforgalmi fogadóteret is kialakítva benne. Mindemellett téli időszakban istentiszteletek, bibliaórák, kulturális rendezvények (könyvbemutatók, konferenciák) helyszíne is. Reméljük, hogy e hely az ige terjedését, a Biblia-misszió ügyét és az Istennel való találkozás alkalmát szolgálhatja életünkben.

turizmus
turizmus
turizmus
turizmus

Köszönetet mondunk mindazoknak, akik kiemelkedő szeretettel, hűséges támogatásukkal hordoztak minket eddigi fáradozásainkban. Köszönet illeti Dr. Ercsey Zoltán és Gaál János budapesti presbiter testvéreinket, akik anyagi adományaikkal és művészi alkotásaikkal gyönyörű festett kazettás mennyezettel öltöztették fel könyvesházunkat. Takács Zsolt kőművesmester gondosságát, Tóth János és Tóthné Szadlis Katalin valamint ifj. Tóth János asztalosmesterek precíz-igényes munkásságát.
Áldást kérünk a háttérben imádkozó és adományaikkal támogató

testvéreinkre: az Abaúji Református Egyházmegyére, Molnár Gergely gondnokra, Asztalos Péter és Asztalos József presbitereinkre, Magas István úrra, a Fireplace kandallótechnikát gyártó cég tulajdonosára, Vincze Lászlóra és Piazza-Hunyor Katalinra, akik a könyvespolcok és merített papír termékek elkészülésében vállaltak feledhetetlen érdemeket. Mindazon nevesített és névtelen támogatónknak, akik hittel, imádsággal, munkával és anyagiakkal is hozzájárultak e hely újbóli életre keltéséhez. Isten áldja meg mindnyájukat.

Könyvesházunk kínálatából

turizmus

Szeretettel ajánljuk mindazoknak, akik tisztelik és ápolják a Vizsolyi (Károlyi) Biblia történelmi hagyományait, vallási, nyelvi és kulturális értékeit. Környékünkön egyetlen vallási könyvesbolt, ahol bibliákat, egyházi témájú könyveket vásárolhat.

-Belépőjegyek megváltása a ref. templomban található eredeti Vizsolyi Biblia és a Mantskovit Nyomtatástörténeti Múzeum tárlatvezetéses megtekintésére.
-Internet hozzáférés. Kivetítős videók megtekintése történelmi múltunkkal kapcsolatban.

-Képeslapok, bélyegek vásárlása, postára adása.
-Érme nyomtatása, arany emlékérme előjegyzése.
-Kávé különlegességek, üdítők, édességek, ajándéktárgyak bő választékával várjuk a betérőket.

-Vallási témájú felnőtt és gyermekirodalmi kiadványok terjesztése.
-Könyvbemutatók, kis létszámú konferenciák, egyházi rendezvények, gyermekfoglalkozások helyszíne.

Mantskovit Bálint Nyomtatástörténeti Múzeum és Vincellérház

Vendégeink legizgalmasabb kulturális és egyháztörténeti kalandozása a Mantskovit Nyomdatörténeti Múzeumban tapasztalható meg. Ez a kis épület a hajdani református tanító (rector) szolgálati lakása volt, két szobával, konyhával és istállóhelyiségekkel. A tanító kis komfort nélküli, egykori parasztháza, a hétköznapi élet célszerűségének volt alárendelve. Családjával az elülső szobákban lakott, jószágait a hátsó helyiségekben gondozta. Ez a ház nem az emelkedett tudományosság

akadémiai palotája volt, mégis ha belegondolunk, e szegényes kántor-tanítói lak, minden célszerűségével református közösségünk tudásvágyának, tanulási perspektívájának egyik fontos infrastrukturális alapfeltétele volt. Hiszen a reformáció megteremti a nép művelődési és oktatási igényeit is, hogy a korszak általános analfabétizmusát kitartó oktató-nevelő munkával lehessen tartósan leküzdeni. Ezért is örülünk annak, hogy e régi, egyszerű házikóban ma ismét tudásszomj, tanulási élmény,

turizmus
turizmus

nyomdatörténeti alapművelődés és szőlőművelési kulturhistória bontakozhat ki. Ki hitte volna még egy pár évvel ezelőtt is, hogy ebben az épületben egy korhű 16. sz-i nyomdaműhely, interaktív biblianyomdászat, 3D-s térképen követhető reformációtörténet látható, az istállóban pedig Károlyi Gáspár borászata és a híres borút történeti adalékai lesznek nyomon követhetőek?! Ez a múzeum is megerősíti a látogatók számára a Református Betlehem alapélményét: hogy kicsiny, puritán parasztház, a maga hajdani „rongyos-istálócskájával”, mégis gazdag-kincses tartalmat rejtegetnek számunkra. Múzeumunk kiállítási anyagát magyar, angol, lengyel és szlovák nyelvű ismertető füzet és magyar nyelvű tanulmánykötet is segít elmélyíteni. A fiatalabb generáció stílusos-digitális alkalmazások és játékok segítségével is elmélyülhet a Vizsolyi Biblia világában.

Képek a múzeumról

Nyitva tartás és jegyinformáció

Hétfő kivételével minden nap! – hosszú hétvégék/egyházi ünnepek és pl. érettségi szünet során hétfőn is nyitva tartunk!

Március 1-től  október 31-ig:  09.00 – 18.00 óráig
November 1-től február 28-ig:  10.00 – 16.00 óráig

Tárlatvezetések félóránként, utolsó tárlatvezetés fél órával a zárás előtt indul.

Előzetes információ kérés, időpont egyeztetés Molnár Imréné Editke
szenior idegenvezetőnél, mobil: +36­-30-997-­96­10

Belépőink Áraink
Felnőtt belépő 750 Ft
Gyerek, nyugdíjas, pedagógus 450 Ft
Nagycsaládos 1200 Ft / Család
Fotójegy (fotó és videó felvételhez!) 1000 Ft
Istentiszteletek látogatása alkalmával (vasárnap 11:00) ingyenes
Lelkipásztorok, papok (lelkészi igazolvánnyal bármely keresztény felekezet) részére ingyenes
Fogyatékkal élő személyek/csoportok számára (igazolvány szükséges, egyéb speciális igények egyeztetése a lelkipásztornál: Kovács Zsolt Levente 30/749-8568) ingyenes

Kapcsolat

Vizsolyi Református Egyházközség

3888 Vizsoly, Szent János u. 123.
Email: vizsolyibiblia@gmail.com
Fax: (46) 587 512
Gyülekezeti életünk számlaszáma: 54600140-10022764
IBAN szám: HU86 5460 0140 1002 2764 0000 0000

Telefonszámainkat mobilon érintéssel hívhatja!

Mobil: 06 30 749 8568
Tel.: 46 587 512

Kövessen minket közösségi oldalunkon is:

Fb.com/VizsolyReformatusBetlehem/

Fb.com/VizsolyiBiblia

Foglalja le helyét most!



Vizsolyi Református Egyházközség

3888 Vizsoly, Szent János u. 123.
Email: vizsolyibiblia@gmail.com
Fax: (46) 587 512
Gyülekezeti életünk számlaszáma: 54600140-10022764
IBAN szám: HU86 5460 0140 1002 2764 0000 0000

Telefonszámainkat mobilon érintéssel hívhatja!

Mobil: 06 30 749 8568
Tel.: 46 587 512

Kövessen minket közösségi oldalunkon is:

Fb.com/VizsolyReformatusBetlehem/

Fb.com/VizsolyiBiblia

Foglalja le helyét most!