Kezdőlap 2023-03-23T13:24:33+00:00

Vizsoly – A Református Betlehem

“Az igaznak emlékezete áldott” Péld 10,7

A vizsolyi református gyülekezet hálaadással emlékezik meg Nt. Dr. Ötvös László Biblia-kutató lelkipásztor és tiszteletbeli tagjának elköltözéséről. Laci bácsi 1972 óta tiszteletbeli-pártoló tagja volt közösségünknek, Biblia kiadásait is rendszerint templomunk ünnepi istentiszteletein mutatta be, többek között ünnepi laudátora volt az 1981-es Helikon-féle első Vizsolyi Biblia reprint kiadásnak vizsolyi gyülekezete körében! Többféle történelmi Biblia-fordításhoz kapcsolódó hasonmás kiadásaihoz írott tanulmányai,és szöveggondozó munkássága, istenes költészete és a Doktorok Kollégiumában végzett irodalomtörténeti kutatásai feledhetetlenné teszik Laci bácsi szolgálatait református anyaszentegyházunkban és szűkebb vizsolyi gyülekezetében is. Áldjuk az Urat életművéért! Szeretettel búcsúzik vizsolyi gyülekezete és Kovács Zsolt Levente lp.!

Aktuális belépőjegy árak itt!

Kattintson a gombra!

Aktuális jegyárak!

Kedves Látogatóink!

Tisztelettel felhívjuk figyelmüket, hogy 2022. nov. 1-jétől 2023. márc. 1-jéig a Vizsolyi Biblia Emlékhely látogatása kizárólag előzetes bejelentkezés alapján biztosított. Szeretettel kérjük a hozzánk érkező kedves látogatókat, hogy legalább 24 órával érkezésük előtt jelezzék látogatási szándékukat, annak érdekében, hogy fogadni tudjuk önöket! Tisztelettel jelezzük, hogy 2022. nov 1-jén zárva tartunk.

Köszönettel: Vizsolyi Református Egyházközség

A lélegeztetőgép

Tekintse meg a kisfilm rövid bemutatóját!

A teljes kisfilm a gombra kattintva tekinthető meg!

Kisfilm megtekintése!

Tisztelt Támogatóink! Kedves Testvérek!

17 fő tartózkodik bibliai táborhelyünkön, következő napokban még egy transzport érkezik, és így összesen 32 személy tartós ellátására kell felkészülnünk.

További részletekért a kattintson a gombra!

További részletek itt!

Presbiteri és tisztségviselői választások 2023.

Vizsolyi Református Egyházközség

További részletek itt!

Ingyenes vonatjegyek osztálykirándulásokhoz!

Ha vasúton érkeznek Vizsolyba (Novajidrány) szervezett osztálykirándulások formájában, 0 Ft-os vonatjegyeket lehet igényelni.
Az ehhez szükséges Fogadónyilatkozatot kell csak letölteni, majd kitöltve megküldeni számunkra a vizsolyibiblia@gmail.com-ra.
A nyilatkozattal MÁV Bejelentő segítségével megkapható a 0 Ft-os jegy mindenkinek!
Szeretettel várunk minden diákcsoportot Vizsolyban!

A pdf ikonra kattintva letölthető!

Nyitva tartás és jegyinformáció

További információért kattintson a gombra!

További részletek itt!

“Teremtésvédelmi Konzorcium Abaújban”

A Vizsolyi Református Egyházközség és az Abaúji Regionális Természetvédelmi Egyesület jelen program keretében a vizsolyi gyülekezet-, valamint a vizsolyi és fonyi ifjúsági közösség körében a teremtésvédelem érzékenyítését célzó komplex humánfejlesztést hajtott végre.

Részletek itt

Osztálykirándulás a Rákócziak bibliás uradalmába!

Szeretettel meghívjuk Önöket 2020-ban a II. Rákóczi Ferenc emlékév kapcsán is a bibliás Rákócziak vizsolyi uradalmába, Református Templomunk bibliás történelmi emlékhelyére, ahol biblianyomtatási élmény és templomi freskó műkincsek történelmi díszletei között kalauzolhatjuk el Önöket a reformáció korába.

További részletek itt
nyelvművelő konferencia, presbiteri csendesnap

Kapható a Vizsolyi Biblia hasonmáskiadása!

Gyülekezetünk történelmi bibliakiadása most megvásárolható 56.000 Ft-ért.

Kapható Bibliás Könyvesházunkban, vagy megrendelhető egyházközségünktől az alábbi elérhetőségeken:

Email: vizsolyibiblia@gmail.com
Tel: +36-30/236-5264 -es számon
Postai cím: Vizsolyi Ref. Egyház 3888 Vizsoly, Szent János u. 123.
Bankszámlaszám: 54600140-10022764

Könyvesház, Vizsoly

Nézzen szét Könyvesházunkban!

Térjen be hozzánk és tekintse meg Bibliás Könyvesházunk különleges hangulatát!
Kattintson az alábbi gombra!

Kattintson ide!

Köszöntő:

Szeretettel köszöntjük Önt a Vizsolyi Biblia hivatalos honlapján. A több évszázada fennálló Vizsolyi Református Egyházközség küldetése az ige hirdetése, a közösség pásztorolása, a szeretetszolgálat gyakorlása. Mindeközben őseink örökségét is igyekszünk hűséggel gondozni. Ősi templomunk a magyar Árpád-kor és gótikus építészet emblematikus épülete, középkori freskókincseink legnagyobb lelőhelye. Gyülekezetünk tagja volt egykor Mantskovit Bálint biblianyomdász, és a bibliatudós reformátori lelkipásztor Ceglédi János is.

Fontos küldetésünk, hogy a település közössége a Vizsolyi Biblia nemzeti örökségét, emlékét, üzenetét, méltó módon megőrizze és bemutassa a jelen generáció és az utókor számára.  Szeretettel várjuk Vizsolyba, tekintse meg nemzeti kincsünket, és kívánjuk Önnek, hogy feltöltekezve, megújult erővel térjen vissza otthonába.

Vizsolyi Református Egyházközség

​”Felhívjuk tisztelt látogatóink figyelmét, hogy a csoportos látogatás időpontját szíveskedjenek előre egyeztetni!”

Kattintson a gombra az időpont egyeztetéséhez!

Időpont egyeztetés!

Rovataink

hungarikum

Biblia

Az első, teljes, magyar nyelvű bibliafordítás Vizsolyban látott napvilágot 1590. július 20-án. A kiadás helyszíni megjelölésével hivatalosan Vizsolyi Bibliának is hívjuk, de elterjedt a fordító nevét megőrző Károlyi/Károli Biblia kifejezés is. Olvasson erről részletesen!

Kattintson ide!

Gyülekezet

A vizsolyi gyülekezet specialitása, hogy sokan élnek az országban, vagy akár határainkon túl is, akik önként, ökumenikus felekezeti nyitottsággal is, tiszteletbeli-támogató tagként kívánják megerősíteni szolgálatainkat. Olvassa el, mit érdemes tudni gyülekezetünkről!

Kattintson ide!

Turizmus

Vizsoly a Biblia kapcsán olyan turisztikai élményeket nyújt az ide látogatóknak, mint az izgalmas kalandozás a Mantskovit Nyomdatörténeti Múzeumban. Földrajzi elhelyezkedésünk miatt a Károlyi Biblia útba esik minden Zemplént járó természetkedvelőnek.

Kattintson ide!

Galéria

Képeinkre kattintva ízelítőt vehet a múzeumról, a kiállított ereklyéinkről

Ismerje meg a Vizsolyi Biblia jelentőségét, történetét a magyarok viharral sújtott történelmében

1590-ben, egy kis zempléni faluban először szólalt meg magyarul Isten igéje. A vizsolyi Biblia küldetéséről, történetéről szerezhet hasznos információt.

Legfrissebb híreink

Hírek, publikációk

Támogatóink

Partnereink

Hotel Vécscity, partnereink
Partnereink, Abatur

Partnerséget építünk!

További részletekért kattintson a képre!

Kérdéseivel forduljon ügyfélszolgálatunkhoz!

Mobilon érintéssel hívhatja számunkat, vagy küldhet szöveges üzenetet!

tel.: 204061087
Küldjön üzenetet!

Így találhat hozzánk

Partnereink

Hotel Vécscity, partnereink
Partnereink, Abatur

Kérdéseivel forduljon ügyfélszolgálatunkhoz!

Mobilon érintéssel hívhatja számunkat, vagy küldhet szöveges üzenetet!

tel.: +36204061087
Küldjön üzenetet!
"...és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének."
Jak 5,16
A koronavírus járvány miatt a Vizsolyi Biblia Emlékhelyünk látogathatósága szünetel, Látogatóközpontunk bizonytalan ideig zárva tart.

Az újranyitásról a járvány alakulásától függően adunk később tájékoztatást. Ugyanakkor szeretettel kérjük keresztény testvéreinket, hogy a járványügyi higiéniai intézkedések betartásával próbáljunk gátat szabni a kórokozók terjedésének, valamint böjti könyörgéssel imádkozzunk e nehéz és próbatételes időszak mielőbbi megszűnéséért.
Mégis békességgel:
Vizsolyi Református Egyházközség
"...és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Nagy az ereje az igaz ember buzgó könyörgésének."
Jak 5,16
A koronavírus járvány miatt a Vizsolyi Biblia Emlékhelyünk látogathatósága szünetel, Látogatóközpontunk bizonytalan ideig zárva tart.
Az újranyitásról a járvány alakulásától függően adunk később tájékoztatást. Ugyanakkor szeretettel kérjük keresztény testvéreinket, hogy a járványügyi higiéniai intézkedések betartásával próbáljunk gátat szabni a kórokozók terjedésének, valamint böjti könyörgéssel imádkozzunk e nehéz és próbatételes időszak mielőbbi megszűnéséért. Mégis békességgel:

Vizsolyi Református Egyházközség