„S mert Rákóczi segélt, Biblia szól magyarul…”

Genuin-református spiritualitás

A címben szereplő idézet Károlyi Gáspár bibliafordító reformátorunk emlékezetét örökíti meg – Thúri György korabeli epigrammája által1 -, mellyel felbecsülhetetlen érdemeit és bibliafordító munkásságának eltúlozhatatlan hatását szeretné a poézis lüktető erejével szívünkbe vésni. Károlyi Gáspár bibliafordítása nem csupán egy teológiai, vagy nyelvészeti feladvány volt a kor egyik legkiválóbb tudósa számára.

Ez a mű nem pusztán egy mulandósággal küzdő idősödő lelkész csöndes vidéki passziója, időtöltése volt. Ez a munka életmű volt, mestermű a szó legnemesebb értelmében melyben majd látni fogjuk Isten számtalan kegyelmes elgondolásának csodás együttállása rajzolódik ki, a maga hiteles, valóságos történetiségében. Mi volt hát ez a mű, ez a hatalmas hatású munka? Ha Károlyi korábbi művére gondolunk a „Két könyvecskére…”, akkor viszonylag stabil történetkutatási eredményekhez juthatunk Károlyi szándékaival kapcsolatban. Az ő alakja őrállói, prófétai küldetés tüzében égett. Nemzetünk-népünk életének sorsfordulatait kutató lelkipásztor volt ő, s nemzetünkért küzdő közbenjáró-cselekvő hite volt munkásságának leghitelesebb tanúbizonysága. Az, hogy a „Biblia szól magyarul…”, nem kevesebbet jelentett számára, mint nemzetünk fennmaradásának és megújulásának egyetlen reménysugarát, a jövendő ígéretének lehetőségét, személyes tudásának és teológiai műveltségének legteljesebb hasznosulását Isten szolgálatában. Mit jelentett ez akkor a XVI. század viharos

magyar viszonyai közt szétszóródó, háborúságot és üldöztetést átélő népünk életében? Igen sokat. Például, hogy a magyarul megszólaló isteni ige, immár szívekig juthat, vigaszt kínál, sebeket köt és közösségbe gyűjti a szétszórtakat. Hogy Isten hívogató szava, a magyarul megszólaló Biblia, ismét magyarhoz köti a magyart. Hogy megtanuljuk érteni és vállalni önmagunkat. Hogy sorsunk, nyelvünk, tetteink és küldetésünk, mint ahogyan hazánk földje és hagyományaink értékvilága sem, nem felcserélhető, sem nem váltható le. Mindezek nem közömbös választás, hanem bátor vállalás kérdései. Aki itt a határ menti Abaújban a Vizsolyi Biblia megszületésének történetiségével behatóbban foglalkozik, átélheti Károlyi és nemzedéke szorongató szeretetét, aggódó felelősségtudatát, Istenfélelmét. Nem véletlen, hogy őt leginkább, csak „Istenes vénemberként” őrizte meg az emlékezet. A Vizsolyi Biblia, az első magyar szentírás megszületése, iszonyú vajúdás eredménye volt: a sürgető hiányosság pótlásának és lelki szükségletek, éhségek betöltésének helyesen megértett áldozatvállalása.

E Bibliát szemlélve nem lehet meg nem indulni, a szó mély-metaforikus dimenziói szerint. Hiszen anyanyelvünk mindannyiunkat édesanyáink becézgető nyelvfordultaitól kezdve formál és inspirál. Nem különben a lelki édesanyánk, az anyaszentegyház nyelve, hitéletének nyelvi kultúrája, az általa is hangzó isteni üzenet szava, a Biblia által. Így a Vizsolyi Biblia, a Könyvek Könyve nem csupán műkincs, hanem egyszersmind a személyes, az anyanyelvünkön érthető elköteleződés, elhívás szimbóluma. Archaikus tipográfiája a távoli múltba ragad és az emlékezés ösvényein kalauzol bennünket. Ez a lelki vezetés valahol a közös nyelv és hitigazságok világában, a közös gyökerek mélyrétegeiben, talán csak zsigereink ösztönös rezdüléseiben, összetartozásunkra figyelmeztetnek. Életünk teremtő-megváltó és megszentelő Istenének megismerése és megértése sóhajt

felénk a lapok közül, s kapcsol bennünket emberként is egy közösségbe a magyar Biblia. E közös értésre, erre a közösségi érzésre, mely az Úristen jelenlétében, legszemélyesebb közös élményünkben gyökerezik, mindannyiunknak szüksége van ma is, zűrzavaros bábeli világunkban. Vizsoly otthont adott Isten eme kegyelmének befogadójaként, e páratlan történelmi események sodrásában. S ma is Árpád-kori templomunk ódon bolthajtásai között, múltidéző, jövőt ígérő igézet vár bennünket. A magyarul megszólaló isteni ige, a szívek csendjében hívogató örök Szeretet ölelése. Aki ezt nem érti vagy nem fogadja be, üres lélekkel mehet csak tovább, mert igaz e hely varázsának egyik freskónkról hirdetett figyelmeztető parancsa: Quid hic stas, et non oras, rotiusque exiforas- aki itt állsz és nem imádkozol, fordulj meg és menj ki!

E figyelmeztető vizsolyi freskófelirat, újra és újra szemünk előtt lévén, ma abban kell, hogy elgondolkoztasson bennünket, ami itt a magyar nyelvű Szentírás bölcsőjében helyénvaló, illeszkedik, és nem kevesebbről, mint az Úristennel való kapcsolatunkról szól. Az imádság, mint a hívő ember lélegzetvétele, melyben természetes-mondhatni anyanyelvű sóhajtással szakadhatnak fel dolgaink, kérdéseink, aggódásaink és örömeink, jól tükrözik e református zarándokhely spiritualitását. Az Úristen szuverén voltát, mindenhatóságát hirdeti, mely az elé járuló embert alázatra kényszeríti. Mert a magyar Szentírás születési helyén, „megtestesülési helyszínén, egyfajta karácsonyi-inkarnációs betlehemi légkör vesz körül bennünket. Ez az ódon, Árpád-kori templom, a Szentírás jászol-bölcsőjeként – Isten jelenési hely: az epifánia kultikus központja, melynek történelmi csodája és kegyelmi üzenete egyszerre kényszerít térdre bennünket, s ugyanakkor e személyes üzeneten belül, hihetetlen közös élményünk is egyben: Isten üzentének jelenléte közösséget teremt a hívek között is. Így lesz e történelmi „csoda-esemény” életfontosságú személyes üzenet és hitünk közös szívdobbanása is egyszerre. Különleges hely a vizsolyi szentély, különleges üzenet lakhelye, melynek eredetisége kellő lelki fogékonyság esetén megragadható, meggazdagító valóság lehet.

Tézisünk: A Vizsolyi Biblia öröksége, egy olyan kulturális érték, mely tágabb értelemben nemzeti kultúránkba és anyanyelvünk megújulásának történetiségébe ágyazódik be, mégis primer módon a református hitélet spiritualitása a hordozója.

E református spiritualitás objektív teológiai fókuszpontjai:

Az Isten szuverenitásának tana (veretesen kálvinista tanítás), mely a Vizsolyi Biblia megszületésének történetiségét is sematizálja: vagyis Isten kegyelmi döntései, az adott történelmi-politikai viszonyok ellenére, a nem ideális körülmények dacára vitték végbe ezen a vidéken az első magyar nyelvű Szentírás megszületését.

Az erőteljes krisztológiai tanítás, mely a Biblia lefordítását, és nyomdai úton való „társadalmi terjesztését” – Isten alászállásában (kenózis tan) ragadja meg, vagyis inkarnációs karaktert hordoz. Habár ez a tanítás napjaink katolicizmusában is evidenciával bír, a reformáció korában komoly hangsúlyeltolódás volt e téren a két felekeet között. A katolicizmus sokkal inkább hangsúlyozta az egyházszervezet közvetítő szerepét az üdvözsség elérésében ( az üdvözítő hit letéteményese az egyház –depositum fidei-, melyből természetesen fakad az extra ecclesiam nulla salus tanítása), míg a reformátori hangsúlyok az intézményes egyház iránti bizalmi válságot mutatták: az egyház nem közvetíthet Isten és ember között, „Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus” (1Tim 2,5). Ez a teocentrikus fordulat, mely teljesen Krisztus váltságművére alapozza az ember megmenekülését (sola gratia)

A személyes hit, és az ember felelősségének hangsúlyozása: nem az egyházi intézményrendszer valamely szervezti jogkörébe utalja a Szentírás tanulmányozását, értelmezését, adott esetben a lefordítását, és nyomtatott terjesztését (ez a tanítói hivatalon keresztül, egy katolikus attitűdöt képviselne), hanem a bátor, személyes felelősségvállalásban, a cselekvő, bizonyságtevő hit egyéni erőfeszítéseiben, mint református mozzanatban ragadható meg. Nem az intézményrendszer egészének haladásába veti a hivő ember a bizalmát, hanem az Istennel való én-te viszony személyes helytállásában mutatkozik meg, hogy nevesített lelkészek vállalják a bibliafordítás feladatát, nevesített hívő patrónus donátorok vállalják az ügy személyes finanszírozását, védelmét és pártfogását.

A történeti kiértékelés dilemmái: A Vizsolyi Biblia eredetiségének vizsgálata során felvetődő elhatároló distinkciók

A hely szellemiségének eredetiségénél, azonban sokkal többről szól a Vizsolyi Biblia genuinitásának kérdésekor. Bár a helyszín eredetisége, különleges atmoszférája erőteljesen ráerősít az első teljes, magyar nyelvű Bibliánk kivételes jellegére, mégsem ez a döntő és objektíven megragadható tájékozódási pontunk. Ezért nélkülözhetetlen ezen a ponton fontos különbségtételeket megvonnunk Károlyi munkássága, az első kiadás kalandos történetisége, és a további kiadások jelentősége között. Ugyanis más fordítók is készítettek korábban rész Bibliafordításokat. Azok jelentősége azonban más súllyal esnek latba. 1. Tehát Károlyi munkássága nem egy vákuumhelyzetben zajlott, hanem egy nagyon is beágyazódott folyamat kiemelkedő mérföldköveként születik meg. Nem is az utolsó ilyen jellegű munka az ő bibliafordítása. 2. Református, katolikus és más keresztény felekezetek Károlyit követően sem szüntek meg Bibliát fordítani, mind a mai napig folyik ez az életfontosságú hitéleti és kulturáis munka, egészen napjainkig elmenően.

Mindenesetre a bibliafordítás szakmaiságával foglalkozó legnagyobb hatású modern bibliatudós Eugene A. Nida (egyik leghíresebb műve az Egyik nyelvről a másikra, a funkcionális ekvivalencia a bibliafordításban, magyarul is megjelent), szerint a disztingvált, művelt européer kultúrákban legalább három típusú bibliafordításnak is jelentősége van. Az első típusú egy stílusában archaizáló, liturgikus és egyházi használatra építő fordítás, melynek „szent nyelv”-i hatása hangzásában is ráerősít a kultuszi funkcióra. A következő típus egy irodalmi igényességű, művelt rétegek számára is élvezhető de közérthető, tehát élő-nyelvként felhangzó bibliafordítás. A harmadik típus pedig inkább missziós és evangelizációs célokat szolgáló, abszolút köznapi, az „utca-nyelvén” megszólaló Biblia melynek kultúrális értéke esztétikailag ugyan alacsony, azonban érthetősége és üzenthordozása teológiai szempontból „létfontosságú”. Amint könnyű is rá következtetni, E. A. Nida kategóriái közül a Károlyi Gáspár féle bibliafordítás magába sűrítette a Vizsolyi Biblia

megjelenésekor (1590) és azt követően évszázadokon át mind a három kategóriát, majd nyelvünk és kultúránk európai fejlődésvonulata mentén vizsgálva, ma már leginkább az első, ill. első két kategóriába tartozik (bizonyos kortárs művészetre vonatkoztatva, mint pl. Tóth Máté Miklós munkái, vagy Visky András drámái, esetleg Fekete György képzőművészeti alkotásai stb.), azonban történelmi szempontból vizsgálva és szigorúan csak a legelső kiadásra, tehát a Vizsolyi Bibliára vonatkoztatva, mára elmondható, hogy leginkább az első kategória az érvényes. Így a Vizsolyi Biblia e történelmi változások közepette, ma már a legértékesebb nemzeti-könyvészeti műkincsünk közé soroltatik, s annak hasonmáskiadásai nem is annyira használati, mint inkább rituális szimbolikus funkciót töltenek be templomaink úrasztali díszeiként. Az első bibliafordítás, és annak első kiadása mint prima primissima, önmagán túlmutató jel, veretesen egyházi és hitéleti szimbólum, s a nyelvében élő nemzet számára, nemzeti karaktert is hordoz.

A történetiségében megragadható hitélmény

Végül, de nem utolsó sorban a Vizsolyi Biblia eredetiségét hangsúlyozó elhatárolások közül fontos kiemelnünk, hogy nemcsak a magyar nyelvű bibliafordítások vonulata mutat sokféle szakmai, stílusbeli, célszerűségi (funkció szerinti) és eltérő nyelvi forrásokat számba vevő variációkat, hanem az egységesnek szemlélt Károlyi Gáspár-féle első bibliafordításunknak is vannak „sokszínűségei”. Ugyanis pont azzal fejtett ki egyedülálló hatást, hogy a könyvkiadás fejlődésével párhuzamosan az újabb és újabb kiadások révén egyre olcsóbbá, elérhetőbbé vált (úgynevezett tömeg-könyv kategóriát ért el, noha nem a tartalmilag értelmezett ponyvairadolom bestseller-e lett!), ugyanakkor a nyelvfejlődési változásokat is „nyomon követő, úgynevezett „revideált”, vagyis szöveggondozott művé vált. Melyik tekintsük tehát eredeti szövegnek? Roppant izgalmas kérdés, főként annak tükrében, hogy nemzeti értéktárunk védelme során, az olyan szellemi örökségek megóvása, mint a Vizsolyi Bibliáé korántsem egyszerű vállakozás. Objektív szempontok által igazolt, konkrétan jellemezhető értékeket, mint közkincseket kell tudnunk azonosítanunk. E mű nyelveztében és kulturális formájában magyar, vagyis hungarikum, egyéb tartalmi szempontból, pedig mint Isten kijelentése (Szentírás volta) pedig egyetemes érvényű. Vagyis egy olyan hungarikum érték, mely tárgyánál fogva univerzális érték is egyben, s ezzel a tulajdonságával értékének minőségét még tökéletesebben kiteljesíti. A Vizsolyi Biblia értéke, mint szellemi értékként definiált valóság, ez esetben egy hosszabb, és egyre szélesebb értélem kiáradó értékhatásban érhető tetten. Érvénye a személyes hívő ember bibliaolvasási gyakorlatából (ige-kultúrájából) kiindulva nemzeti identitásunk kiforrásának nyelveseményén át vezet el mint táguló horizont az emberi szellemet foglalkkoztató örök és legvégsőbb kérdésekig: Isten személyéig. Úgy látjuk, hogy a Vizsolyi Biblia kivételes jelenségének értékhordozása, minden kétséget eloszlat. Hogyan lehet hát meghatározni e vizsolyi helyszín értékét, mely hírneve révén mára „református zarándokhellyé” fejlődött, méghozzá pont a Vizsolyi Biblia által hordozott értékek által? Ennek az értéknek az otthona a magyar nemzeti történelem eseménysodrában helyezkedik el, a magyar nyelvi kultúrába ágyazódik be, miközben a nemzetközi és univerzális érvénnyel bíró keresztény hitvilág speciális nemzeti karakterű, magyar református egyháznak lelkiségébe is „veretesen” illeszkedik.

Melyik hát az eredeti Károlyi-Biblia? Kétségkívül mind eredeti, mely az eredetiből, a Vizsolyi Bibliából indul ki. És ezen a ponton fontos megértéssel lennünk A Gönc-Vizsoly közös egyházi kultúrörökség kérdéskörét illetően. Amit sohasem szabad, és nem is lehet vagylagosan –egymás ellen kijátszva-, hanem sokkal inkább a kettőt együttesen kell méltányolni. Bár Károlyi Gáspár gönci esperesként, vagyis szenior prédikátorként szert tett kánonjogi primátusra és tekintélyre a Tiszáninnenen, de a fordítás műve mégsem helyhez (tehát nem Gönchöz), hanem mindenekelőtt személyéhez kötött. Ugyanis nemcsak Göncön zajlott a fordítói munka. Károlyi Gáspár nem csupán a második gönci korszakában végezte fordítói munkásságát, hanem minden bizonnyal ez egy hosszabb munkásság során ment végbe, melynek helyszíne kellett hogy legyen tállyai lelkipásztori korszaka is. Így az első teljes magyar nyelvű Biblia történetileg legalább annyira lehetne akár tállyai- bibliafordítás is. De mégsem az. Ha személyhez kötődik, akkor Károlyi Gáspárhoz, ha viszont helyhez akarjuk kötni, akkor a megjelenés helyszínéhez Vizsolyhoz kötjük azt. Így vagy Károli/Károlyi-Bibliáról1, vagy ha külön hangsúlyozzuk annak első (ténylegesen Károlyi Gáspár élete során megjelent) kiadását, akkor Vizsolyi Bibliáról beszélünk. De véletlenül sem emlegetünk gönci Bibliát, vagy aposztrofálunk vizsolyi-féle biliafordítást.

Ugyanakkor azért is fontos ezt a distinkciót hangsúlyoznunk, mert ugyanez elmondható a Vizsolyi Biblia fordítói munkásságával kapcsolatban. Szakmai körökben ugyanis közhely, hogy ez első teljes bibliafordítás munkássága nem csupán Károlyi műve, hanem a kutatások mai állása szerint egy nagyobb fordítói közösség munkájának gyümölcse. Mint ahogyan kimutatható a szövegből más fordítók hatása (pl. Luther Márton német bibliafordításának nyelvi fordulatai, vagy Benczédi Székely István zsoltárfordításának eredményei), úgy konkrétan vall maga Károlyi is a segítő kortársak szerepvállalásáról.1 Szabó András kutatói megállapításai reálisan rekonstruálják a kor történelmét. Például Pelei István gönci rektor, Thúri Mátyás vagy Cormeus Mihály mellett minden bizonnyal részt kap a feladatban a bibliatudós-lelkipásztor hírében álló korabeli vizsolyi lelkész: Ceglédi János is. Sőt elképzelhető, hogy helyszíni jelenléténél fogva a Vizsolyi Biblia megszületésének történelmi eseményében sokkal jelentősebb szerepet vitt, mint azt elsőre gondolnánk. Ennek ellenére még szakavatott kutatói körökben sem jutna eszébe senkinek sem Ceglédi János-féle Vizsolyi Bibliát emlegetni. A fordító személye éppolyan stabil a kulturális és történelmi emlékezetünkben, mint annak helyszíne Vizsoly, melynek a Bibliába való belenyomtatása által egyszerre lett nagy hírnevű, noha kicsiny abaúji település.

Vizsolyi Biblia: az autentikus nyelvesemény (hatástörténet)

Ha a Vizsolyi Biblia hatástörténetét kívánjuk értelmezni, alapvető fontosággal bírnak Gadamer: Igazság és módszer1 c. munkájában lefektetett, mára má klasszikussá vált irányelve a horizont-összeolvadásról. Ugyanis pont a Szentírás a legjobb példa arra, ha egy múltban megírt, sőt a múltban lefordított szöveg, élni kezd bennünk, vagyis megszólít bennünket. Nem elég a tárgyi ismerete a Szentírásnak, nem elég a faktumok szintjén lexikálisan ismerni, hanem a megértés mélyebb fokait akkor járja át bennünk a szöveg, ha annak ismeretét beépítjük jelen élethelyzetünkbe. A körülöttünk létező életvalósággal kapcsolatba lépő Szentírási szöveg/történet van ránk a legnagyobb hatással, ugyanis ekkor sejtjük meg, hogy nem is én olvasom a Könyvet, henm engem olvas a könyv, az én élethelyzeteimről beszél az ige. Isten üzenetei mindig is ilyen elevenséggel szólaltak meg és érkeztek el a hallgatósághoz, ez által a hatástörténeti folyamat által formálták az emberek gondolkodását, és végeztek/végez bennünk ma is kuturális hatást. A szentírás gondolatai, nyelvi fordulatai, velős megfogalmazásai és megélt életvalóságai aztán egészen természetes módon hatnak más irodalmi alkotókra, s válik a

Vizsolyi Biblia olyan irodalom- és nyelvformáló erővé, mely napjainkig meghatározó. E téma ma már konkrét irodalmi idézetekkel alátámasztott, stíluselemzésekkel és pl. a költészet terén szimbolista alkalmazásokban (mint Ady Endre vagy más nevezetes költőnk munkáin keresztül láthatjuk), gazdagon ellátott elemzést igényelne, mely irodalomtörténeti, művelődéstörténeti területen seregnyi példát tudna felsorakoztatni. Jelen helyzetünkben erre nincs lehetőségünk, ám témánk szempontjából szükséges mértékben ezt az aspektust is fontos hangsúlyoznunk. Ugyanis a jövő kutatásainak gazdag lehetőségei jelenhetnek meg még ez alatt az alcím alatt, mely mostani vizsgálódásunkban csak érintőleges fontosságú. Azonban érintőleges értékelésében is könnyen meggyőződhetünk affelől, hogy a Vizsolyi Biblia, pont az által, hogy mint „Károli-féle” bibliafordítás a legtöbbet kiadott és legnagyobb példányszámban eladott magyar nyelvű könyvé vált, és pont vallási funkciója miatt, mivel református népi-hitéletünk „kézbe-adott istenszava” lett, tekintélye-, kiemelkedő stílusa-, és fordításbeli szakmai egyedülállósága miatt domináns kultúrtörténeti hatást gyakorolt nyelvünk és irodalmunk formálódásában.

Nemzedékek olvasási kultúráját, nyelvművelését, poézisét formálta e bibliafordítás, melynek sikere egyrészt köszönhető a református egyház és iskolarendszer iratterjesztési tevékenységének és őrálló-református papságunk missziós lelkületének. Ugyanis bizonyos üldöztetéses századokban a református gyülekezetek és az egyház léte és túlélése pont e bibliaolvasási kultúra terjesztésének és fenntartásának sorsához volt kötve (pl. az ellenreformáció korában- az ige marad az egyetlen fegyver). Így sarjad ki és ér körbe az a folyamat, mely az egyház reformációját az igéhez fordulásban leli felfedezni, mely felfedezési élmény aztán természetes következetességgel küzd a nemzeti nyelvű Bibliák megszületésért és hitélet kiépítéséért, hogy majd eme nemzeti hitéleti ige-kultúra oly hatást gyakoroljon nemzedékek olvasási, irodalmi és nyelvhasználati fejlődésére, melynek eredményeképpen esztétikai és művészeti értékek sora rajzik elő. Nyelvészetileg, irodalmilag, de képzőművészetileg is olyan értékteremtő inspirációt bír a Vizsolyi Biblia, hogy mi már évszázadok műalkotásait nemhogy számba sem tudjuk venni, de még a legradikálisabb ateista kultúrpolitikai korszak (pl. a szocialista évtizedek alatt) sem tudta ennek jelentőségét zárójelbe tenni, adott hatását eltagadni.

Mantskovit Bálint nyomdája – a tipográfiai genuinitás

Történetileg szemlélve Mantskovit Bálint vizsolyi, nyomdászati működését, szintén elgondolkodhatunk annak „együgyűségén”. Vagyis, hogy egyetlen nagy ügyhöz, a biblianyomtatás főművéhez kapcsolódik az itteni nyomdai eseménysor, hogy egyéb kiadványairól nem is igen szoktunk megemlékezni. Pedig más kiadványai is megszülettek itt a nagy nyomdásznak abban a tíz esztendőben, amikor 1589-1599-között a Bornemissza-Mantskovit-féle officina typográfia- azaz nyomtatóműhely vagy nyomda működött Vizsolyban. Azt sem árt megjegyeznünk a történeti hűség kedvéért, hogy Mantskovit Bálint 1596-ban meghalt és örököse valószínűleg valamelyik segédje lehetett, aki még az 1599-es Gönci István által írt Panharmonia című vitairatot is Valentini Mantskovit néven adta ki. Azonban ebben a községben, távol a fontos oktatási centrumoktól, nem lehetett fenntartani egy nyereséges nyomdai vállalkozást, így hamar megszűnt, s már a nyomda különböző eszközeit a bártfai Klösz nyomdában vélték felfedezni. Mi tehát e nyomdavállalkozás Istentől rendel küldetése? Utólag a történelem nagyítólencséjén át vizsgálva egyértelmű, hogy nem más volt, mint Mantskovit elődjének és mesterének,

a nyomda korábbi tulajdonosának Bornemissza Péternek a nagy álma: a reformáció ügyének könyvnyomtatással való szolgálata, ill. a magyar nyelvű Szentírás kinyomtatása. A nagy mű megszületése előtt is voltak „nyomdai melléktermékek” és még azt követően is volt e műhely életének némi utózöngélye, de tartós működésre, még a jó kapcsolatok, fejedelmi patronátus mellett sem volt lehetőség. Vagyis e nyomda Vizsolyba telepítésének egyetlen fő célkitűzése és aktusa volt: Rákóczi Zsigmond patronálása mentén a mgyar Szentírásnak megszületnie. Ezért is fontos Károlyi Gáspár sírfeliratából megragadnunk Thúri György helyes helyzetértékelését: …s mert Rákóczi segélt, Biblia szól magyarul… Azért kerülhetett a biblianyomtatás gondolatával egykor életre hívott Bornemissza-féle nyomda, a kitűnő szakmaisággal és minden bizonnyal reformátori hittel rendelkező Mantskovit Bálint vezetésével Vizsolyba, mert Rákóczi segélt. Mert volt, aki fordítóként ezt a hatalmas munkát felvállalja többedmagával Károlyi Gáspár személyében, mert volt aki a nyomdai műveleteket lebonyolítsa Mantskovit Bálint vezetésével, s mert volt aki patrónus

gondviselőként e hatalmas jelentőségű eseményt tekintélyével óvja, védje, anyagilag is támogassa Rákóczi Zsigmond személyében. Személyek korok helyszínek és istenfélő hittel megáldott szándékok és áldozatvállalások kegyelmi együttállásából foganhatott és születhetett meg, ez a nagyszerű és páratlan szellemi kincs, a Vizsolyi Biblia, a könyv, melyben mindannyiunk számára „Isten örök életet ád”.

Hogy mitől és miért különleges és páratlanul eredeti a Vizsolyi Biblia? Mert újra és újra annak találjuk és felfedezzük, ahányszor csak kezünkbe vesszük. A Vizsolyi Biblia eredetiségét vizsgáló gondolkodásunk lezárásaként Martin Buber biblikus-filozófus gondolatát szeretném összegzésszerűen fölidézni: „Az a nép, amely a saját nyelvén kapja meg a Bibliát, soha többé nem lesz ugyanaz.”

Kovács Zsolt Levente vizsolyi lelkipásztor

2017-06-16T09:04:25+00:00