Őseink emlékezete – a Vizsolyi Református Temető öröksége

Dzsida Jenő: Temetőben

Köröttem csend – és temető.
Csak néha suttog valami,
csak néha lehet hallani:
ez ő, ez ő, ez ő!-
Azután minden újra csendes,
és álmodik a temető.

Én hajtott fővel ballagok,
s a néma árnyak szembe jönnek,
s a sírkeresztek rám köszönnek,
és mind az igazi Nagyok –
Én, a halottak ismerőse,
révedő szemmel ballagok.

Utánam huhog a Jövő,
a Múlt, Jelen, a sok kereszt,
s az árnyak kara zúgni kezd:
ez ő, ez ő, ez ő!- Azután
minden újra csendes,
és álmodik a temető.

1924. augusztus 31.

Vizsoly társadalmában a temetkezés és temetkezési helyről való gondoskodás kérdése egyházi feladatkör volt a kereszténység felvételétől kezdve (Kr. u. 1000.-től) a XX. század közepéig. Ez mindenütt, így Vizsolyban is úgy alakult ki, hogy a templom körül, a templomkertben volt a temető. Külön temetőfenntartásról ekkor még azért sem kellett gondolkodni, mert a templom/egyház intézményének ingatlanán működött, melyet az egyházi tized adóintézménye biztosított működésében és méltó fennmaradásában generációkon át. Vizsoly közösségének temetője eredetileg a mai református-műemlék templom kertjében helyezkedett el, melyet régészeti ásatások is alátámasztanak.

Azonban településünk társadalmi- és benne a felekezet szerinti megoszlása radikálisan megváltozott az 1705-ös pestis-kolera járvány hatására. Ezután már vallás-felekezetileg nem homogén református faluként élt községünk, hanem egyre inkább katolikus többségű, így a temetkezés kérdésében is szigorúan elkülönült szabályok és hagyományok alakultak ki a helyi társadalmon belül. Ez igaz mind a szertartást-rítus kérdésére, mind a temetőhely legitimitását tekintve (pl. az ellenreformáció idején a katolikusok nem tekintették igaz kereszténynek a reformátusokat, így nem is temették el temetőjükben, vagy pl. katolikusok nem fogadtak be temetőjükbe öngyilkosokat sem.

A 18. sz. második felétől Mária Terézia császárnő rendeletére, egészségügyi-járványkorlátozó okok miatt a templom körüli, településközpontokban lévő temetkezési helyeket országosan megszüntették. Vizsolyban is a falu szélén létesültek temetőkertek. Községünk ősi településszerkezete csupán az újkori I. és II. Katonai Felmérési térképekből (1763-tól) ismert térképészeti dokumentumokkal rendelkezik, ahol már az 1853-as térkép alapján több keresztény és egy izraelita temető rajzolódik ki.

A térképek alapján a 19. század első felének viszonyait könnyű rekonstruálni, bár a jelölések a felekezeti hovatartozást nem ábrázolják. Ekkor már római katolikus, református, valamint izraelita vallásúak temetkezését kellett biztosítani. A Görög katolikusok is Máris Terézia korától kezdve egyértelműen a római katolikus temetőben kaptak helyet. A település akkori északi (felső) szélén a mai orvosi rendelő és orvosi szolgálati lakás helyén volt egy római katolikus temető, valamint beazonosítható egy temető a déli szélén a mai kőbánya/kőfejtő közelében, melyről tudjuk, hogy izraelita hitfelekezetű temető mind a mai napig. A település terepviszonyai oldalsó irányban a Hernád-folyóvölgye és rétjei felé nem engedtek temetkezést, mivel vízjárta terület volt, ezért csak a keleti irányú, Korlát községbe irányuló országút mentén jött létre egy-egy kisebb református és római katolikus temető, melyet az 1867-es kataszteri térképen ellenőrizhető módon bővítenek különböző mértékben. Az 1867-es hiteles kataszteri térképen a hrsz.-ok alapján beazonosítható, hogy az 1132-es számú ingatlan volt a református (E.H.C.- vagyis Evangelicus Helveticus Catholicus rövidítéssel) jelölve, amit ezután bővítenek az 1131-es számú ingatlannal, továbbá az 1133-as számú R.C. jelzésű telek (Romanus Catholicus) temetőkertet bővítik az 1134-es számú ingatlannal. A 2021-es telekmegosztás által helyreállított ingatlanelhatárolások (vagyis a mai számozás szerinti hrsz. 250-es számú ingatlan megosztása 250/1 és 250/2-re) ezeket a történelmileg kialakult eredeti állapotokat rehabilitálták.

Így jelenleg elmondható hogy a vizsolyi temetőkert-együttes, tehát a hrsz. 250/1 és 250/2-es ingatlanok együttese tükrözi a vallásbékében kialakult egymás mellett nyugvó osztott felekezetiségű, de összefüggő kegyeleti helyszínt, mely egyúttal településünk legjelentősebb összefüggő parkja is. A temetőkert egyúttal községünk történelmének része, értékes történelmi emlékeket őriz, vizsolyi társadalmunk és identitásunk kialakulásának értékes és sokszor máshonnan nem is pótolható adatait és emlékeit őrzi, ezért annak megőrző-fenntartása, ápolása és korszerűsítése egész településünk- és a benne élő felekezetek jelentős közügye. Sőt, kölcsönös és közös kötelessége. Puritán református felfogásunk alapján ugyanakkor valljuk, hogy református temetőnkben a halálnak nem kívánunk nagyobb kultuszt teremteni és biztosítani, mint az életnek. Temetőnk tehát a hálás-, kegyelet teljes emlékezés és a szeretteink iránti szeretet színtere, ezért a helyszín méltóságáról úgy kell gondoskodni, hogy pl. a nagyvárosokra jellemző, aránytalanul nagy és mértéktelen drágaság érzése, és az anyagias haszonelvűség szellemisége ne fertőzze meg, ugyanakkor a helyszín hitvallásos keresztény jellege, mely az örök élet krisztusi evangéliumát hirdeti a földi elmúlás felett, mindenkor fennmaradjon. Társadalmi temetésnek, tehát nem keresztény jellegű szertartásosságnak nincs helye református temetőnkben.

Temetőnkben többnyire egyszerűen épített síremlékek, vagy sírhelyek, illetve már korábbi korokból régóta elenyészett és jeltelenné vált sírkert-részletek (az ún. régi temető-rész) maradtak ránk, melyhez kitaposott ösvények vezetnek. Nagyobb szabású kripták, művészi kialakítású mauzóleumok történelmileg nem alakultak ki református felekezeti temetőnkben. Mivel az 1960-as évekig háznál zajlott a ravatalozás és búcsúztatás/siratás ezért az ezután felépült községi ravatalozó nem a református temetőben, hanem a katolikus temetőrészen lett kialakítva, amit a tulajdonos önkormányzat ingyenesen biztosít használatra a református felekezet részére is, melyről írásos engedményezés is megfogalmazódott a 2022-es ajándékozási szerződésben a felek között.

A fentiekből érzékelhető, hogy református temetőnk, vagyis a vizsolyi temető református felekezetű térfele az elmúlt évtizedek infrastrukturális fejlődéséből többnyire kimaradt, ezért az egyházközség további fejlesztésekre törekszik a méltó és korszerű, valamint esztétikus állapotok megteremtése érdekében. A hiányosságok pótlása érdekében egyházközségünk mindig örömmel fogad minden, korunkban elérhető törvényes fejlesztési lehetőséget, anyagi támogatást, vagy társadalmi munkát/önkéntességet akár az önkormányzat, az állam illetve nemzetközi szervezetek (pl. EU) részéről, valamint a hálásan emlékező, személyesen is kötődő magánszemélyektől.

Célunk, hogy közösségi összefogást teremtve önazonosságunkat őrző, méltó emlékhelyet állítsunk hitvalló elődeinknek, dicső korokat megélt történelmi községünk örökhagyó régi nemzedékeinek, és benne a református gyülekezetünk korszakos jelentőségű és jogfolytonos életének. Mindazokért, akik előttünk jártak itt, megbecsüléssel és tisztelettel tartozunk, ennek érdekében született ez a kis megemlékezés is temetőnkről.

Vizsolyban, 2024. karácsony havában
Kovács Zsolt Levente ref. lelkész
és a vizsolyi református presbitérium